12. But you don't know me at all

Lüktet a fejem. S leszámítva az émelygésem jól vagyok. A tegnapi nap próbál megismétlődni a fejembe, de nem nagyon engedem neki. Tegnap itt járt Lou, smároltunk is talán. Bocsánatot kért. Bocsánatkérés elfogadva, viszont nem felejtek. Bedrogozott. S a srácok is vele voltak, amit megértek, de... Én nem vagyok könnyű eset. Egyesével fogják visszakapni bosszúmat. Niallel kezdve. Állítólag mi járunk, állítólag nekünk egymásra kéne tapadni. Aztán Szöszke helyett Lou jött fel. S tagadnom is kár, fájt egy picit, de ez van. Bérgyilkos vagyok, senkiben nem bízhatok, magamon kívül. S amúgy is ez csak ostoba játék. Mivel senki nem lépet be tudomásom szerint a szobámba, így feltápászkodva indulok ki lassan. A fejem meg mindig lüktet, de sokkal elviselhetőbb, mint tegnap. Nem akarok rá emlékezni. Kinézve körbe pillantok, de egy árva hangot se hallok. Fokozatosan lépdelek lejjebb, de a nappali is tisztának minősül. A konyhába sétálok, egy kis cetli fityeg a hűtőn. Zsír, egyedül vagyok. A szekrényből gabonapelyhes dobozt emelek ki, műanyag tányért veszek elő, majd beleöntve visszarakom helyére a dobozt. Hűtőből a tejet veszem ki, s ellepem vele a golyókat. Amint végeztem, evőkanalat ragadva huppanok le a tévé elé és bekapcsolva reggelizni kezdek. Szemem a mese csatornákon akad meg, majd ott hagyva várom mi a következő mese, ami a Tini Titánok. Utoljára 10 éves koromba láttam, de a főcím dalára úgy látszik a mai napig emlékszem. Éneklem, miközben a kanállal hadonászok, majd elkezdődik a sorozat, én pedig árgus szemekkel nézem, tovább folytatva a kajálást. Két részt adtak le egymás után, pont elég volt, hogy megreggelizek. Elmosogatva, újra a szobámba igyekeztem. Kellemes, meleg idő volt, így rövid ruhákat aggattam magamra, de a bőrdzseki nem maradhat el. Ma belevettem magam az ügyembe, ha már egyedül hagytak. S ehhez a legtökéletesebb ember, a bátyám. Telefonommal fülemen hagyom el a lakást, majd indulok el a kocsimhoz. Beugrok, kinyomom, majd beteszem a tartókájába, összekötve a kocsival, újra próbálom a hívást.

- Kotta. Mit nem értesz azon, ha először nem veszem fel? Nővel vagyok. - hangja dörmögése hiányzott a legjobban. Mindig morog, és legfőképpen rám.

- Oh, hidd el. Amit most mondani fogok sokkal jobban fog érdekelni, mint holmi utcasarki. - horkanok fel.

- Nem utcasarki. Sztriptíz táncos, s egész éjjel vele voltam és mamám. Neked miért nincsenek ilyen mozdulataid? Gyenge nő vagy hozzá képest.

- 5 perc és ott vagyok. Tüntesd el vagy kinyírom a ribancot! - hangom mézes-mázos, de a bátyám tudja, hogy ezzel sose viccelek. Főleg ha a testerősségemről van szó. Magamat erősnek tartom, kívül-belül. Nincs szükségem férfire, ahhoz hogy teljes legyen az életem. Max. veszek egy kutyát, ha boldogtalan lennék. De hogy szeretettért basszak, kösz nem. Vagy pénzért. S egyre több kisebb lányra vagy fiúra is átterjed. Ha így folytatódik, a világot elfoglalják a plázacicák és a díszbuzik sokasága, s majd egymás ellen fognak versenyezni ki a vékonyabb, kinek nagyobb, hosszabb. Hogy ki hord márkásabb ruhákat. Phuj, belegondolni is taszító. S van egy sejtésem, hogy előbb-utóbb oda fogunk eljutni. Persze, kivételek mindig vannak. Csak nem mindegyikben van erő, sőt kifejezetten gyengének tartják magukat. Pedig ha tudnánk. Leparkolok a ház elé, a motor mellé, s szívem minden porcikája azon imádkozik, hagy üljek fel rá, de agyam a feladatra koncentrál, s igazat adok neki. Minél hamarabb meg akarok szabadulni a maffiától. Lezárom a kocsit, kiszállok. Aztán besétálok a luxuslakásba. Az emeletről egy hosszú vörös hajú lány sétál le, végig mér. Az ajtót kinyitom, ő pedig lesajnálkozó tekintettel kisétál. Épp hogy csak kilép, az ajtót rázárom, majd obszcén szó hagyja el a számat.

- Dakota, nekem is nagyon hiányoztál. - a bátyám sétál le egy szál bokszerben. Szem forgatva, de vigyorogva ölelem magamhoz. - Nem láttalak mióta meg kellett menteni az elkényelmesedett seggedet a maffiózóktól. Meg apáékkal sem beszéltem. Mi újság van otthon? - kérdezi lehuppanva a kanapéra és rágyújtva. Belehuppanok a fotelbe és ujjaimat tördelve kezdek bele a mesélésbe.

- Nos, elköltöztem otthonról, apáékkal összevesztem és az óta nem is beszélünk. Ez csak pár napja volt...

- És hol laksz most? - kérdezi furán rám nézve. - Min vesztettek össze? Apuci és az ő pici lánya sosem veszett még össze.

- Beálltam a maffiába. - nyögöm ki.

- Mit csináltál? - kérdezi leesett állal.

- Hááát.... Meg kell ölnöm a maffia vezetőjét, s most jelenleg az egyik maffiózóval lakom, hisz már én is maffiózó vagyok. - jelentem ki.

- Dakota. - hangja furán cseng. Majd felpattan, és a kezét nyújtja. Félve fogadom el, majd felállít és magához ölel. - Büszke vagyok rád. - mi van?

- Héé. Nem kiakadnod kéne, vagy nem is tudom... Eltiltani tőlük?

- Soha ne nevelj tiltással, mert akkor hazudozásra is tanítasz. Ne feledd. És nem vagyok az apád. Úgy mondva örülök, hogy végre a talpadra álltál és nem vagy többé apuci elkényeztet kicsi lánya.

- Tényleg az voltam. - vigyorogva biccent, majd kíváncsian nézve huppan vissza a kanapéra, én pedig a fotelbe.

- S milyen? Csapatban dolgozni...

- Néha jó, néha nem. De ami legjobban kiakaszt a szabályok.

- De apánk szavai után egyből mentél, chchc... - felnevet, miközben én a középső ujjamat felemelem felé.

- Betartom őket, sokkal rosszabbul kapják vissza. - nevetek fel.

- S ha jól emlékszem azt mondtad, meg kell ölnöd a maffia főnököt? Louis Tomlinsont? - kérdezi furán.

- Neem, az apját. - sokkoltan bámul rám, majd pár másodperc múlva megszólal.

- Megőrültél te? - kérdezi elnyomva a csikket.

- Nem, viszont segítened kéne. Mindent. Szó szerint mindent ki kéne derítened Mark Tomlinsonról. Mire allergiás, feleségei, mióta ő a maffia főnöke, satöbbi...

- Normális vagy te? Ha rájönnek, hogy kutakodom, utána kinyírnak.

- Nem fognak.

- Honnan vagy te benne ennyire biztos? - kérdezi állát simogatva.

- Van szép két barna szemem, megrebegtettem szempillám, mosolygok egyet és kész. - lehunyja szemeit, miközben ajkára vigyor ül ki.

- Bolond vagy húgocskám. - ölel magához, én pedig lehunyt szemmel viszonozom. Hiányzott a bátyám, s a köcsögösködései, az egész lénye.

Nevetve esek be a lakásba, jó volt egy napot a bátyámmal tölteni, s tudom, most egy darabig megint nem találkozunk, mivel most beleveti magát Mark Tomlinson keresésébe. Ebbe sosem voltam jó. A számítógéphez annyit értek, mint 5 éves gyerek a politikához. Jó, ez túlzás, de valami hasonló a szitu. Sokkal jobban szeretem a tetteket, mint ha folyton kockulnék. 

- Dakota. - Niall hangja meglepetés szerűen ér, de amint belépek, nem csak meglepődöm, de le is sokkolódom. A szőke gyertyafényes vacsorával várt és elég szexisen néz ki. Mosolyt küld, majd közelebb lépked, eltünteti a köztünk lévő távolságot, majd derekamra teszi kezeit és megcsókol. Karjaimat átfonom nyakán, először csak hagyom, hogy ajkaival enyémet kényeztesse, majd lassan szétnyitom számat is, bejutást nyerve ezzel nyelvének. Vad táncba kezd nyelvünk, de kettő pityegés azonnal félbe szakít. 

- Vacsora után folytatjuk, most pedig foglalj helyet, kérlek. - kezemet megragadva finom vezet az egyik székhez s ültet le, majd eltűnik a konyhában. Körbefuttatom szemem, de teljes sokkoltságban vagyok. Majd megjelenik két tányérral. Az egyiket elém, a másikat pedig maga elé rakja le. A tányéron pedig gőzöm sincs, mi van, de az illata lenyűgöző.

- A nevét ne kérdezd, a nagyim csak a receptet árulta le még anno, azt mondta majd, ha elmondom kinek főztem, megmondja, de sajnos ez már nem teljesülhet. - jelenti ki mosolyogva. Kék szemeibe nézek.

- Te főzted? Nekem? - kérdezem meglepetten.

- Aham. Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért, amiért bedrogoztunk, meg hogy Lou ment fel, meg minden másért, hogy ma itt hagytalak. Tudom az első két napban nem teljesítettem jól, mint pasi, de életemben nem volt még csajom. - huncut mosollyal rám kacsint, mire szem forgatva nyúlok a boros pohárért, amibe vörösbort töltött.

- Akkor ránk, Babyboy! - mondom felemelve a poharat. Óvatosan koccintunk, s én pár korty után le is teszem. Feltűnik, hogy Horan még semmit nem ivott, sőt el van varázsolva szegény srác.

- Ránk, Babygirl! - majd egy nagy korttyal lehúzza az egészet. Nevetve kezdek bele az ételbe, ami nem csak illatra, de ízre is kiváló.

- Hallod, ha ilyen jól főzöl, megtartalak. - mondom egy újabb falatot bekapva.

- Muszáj volt meg tanulnom sütni/főzni magamra. A nagyit nem látogathattam meg, csak telefonon beszélgethettünk, s annak is 2 éve vége, mikor meghalt rákban.

- Sajnálom.

- Ne tedd. Meghalt, jó ember volt, jó helyen van már. S legalább nem tud szidalmazni az elkövetett bűneimért. - némán hallgatok, s egy darabig csak az evőeszközök zörgése hallatszik.

- S mi jót csináltál ma? - kérdezi, mire mosolyogva pillantok szemeibe.

- A bátyámmal voltam. Rég láttam már a hülye fejét.

- Daniel? - kérdezi nagyon elgondolkodva.

- Igen, Daniel. - mondom kuncogva. Majd leteszem a két evőeszközt, lerúgom magamról a magassarkút és hátradőlve lehúzom a bort. - Köszönöm a vacsorát, Horan. Nagyon finom volt, viszont én elfáradtam s szeretnék ledőlni szóval, ha megbocsátasz... - felállok, elindulok felfelé, de előtte megállok és puszit nyomok a szájára. Felmegyek a szobámba, bezárom az ajtóm, majd lehuppanok a laptopom elé. Most lehet nem viselkedtem nőiesen, sőt egy igazi taj paraszt voltam, de majd holnap megtudja, milyen is az igazi hála. De a legfontosabbról sem felejtkezhetek el. Meg kell szabadulnom tőlük. 

Sziasztok, Manócskák. Sajnálom, hogy ilyen későn, egy héttel az előző rész után hozom, de ígérem bepörgök az őszi szünetben, s utána is. Köszönöm a megtekintéseket, meg úgy mindent. Remélem tetszett, és próbálok a következővel sietni ♥