2. You're the bad guy

- Dakota Lilith! - vonalzó csattan a padomon, felkeltve engem mély édes álmomból.  A többiek nevetnek, én pedig kómáson nézek fel a tanárra. Összeszűkített szemmel mér végig, majd elvigyorodik. - Gyere és meséld el nekem mit tanultál az előző órán. - hülye ribanc. Miattad nem aludtam, mert azt a kurva matekot vertem a fejembe, hajnal 4-ig. De most ezt visszakapja.

- Nos... Hol volt, hol nem volt, volt egy ember, aki annyira utálta az embereket, hogy kitalálta, hogy az összeadást és kivonást taníttatni kéne. Ezzel semmi gond nem is volt, ami miatt még dühösebb lett az emberiségre, hogy még jobban megkavarta a dolgokat. Szorzással és osztással állt elő. De ezzel csak még könnyebbé tette az emberek életét, amibe belehalt. Született egy fia sikertelen kapcsolataiból, aki szintén nagyon utálta az emberiséget, s elhatározta apja nyomdokaiba lép, s kitalálta, hogy rakjanak a matematikába betűket is, de nem... - az osztály kipukkadt a nevetéstől, a ribanc úgy nézet rám, mint, aki ölni képes. Én pedig úgy éreztem magam, mint egy mosott szar. Nem vágytam másra, csak is alvásra. Mire felkeltem a szüleim leléptek, s tudom, hogy direkt nem vártak meg, hogy ne kérjek igazolást.

- Most azonnal menj az igazgatóiba! S ne kerülj ma a szemem elé, fiatalasszony! - vállat rántok, visszasétálok a táskámért, beledobom a matek cuccom, és elindulok kifelé. Amint becsapódik mögöttem az ajtó, megállok a néma folyóson és várok.

- Mégis mit képzel magáról, ki Ő? Hogy lehet ilyen trehány egy lány? Argg... - nevetve indulok meg az igazgatói iroda felé, s két kopogás után benyitok.

- Dakota. - mondja kedvesen.

- Tudja, kezdem megutálni a nevem. A matek tanár is elmondta vagy százszor a mai nap. - íves szemöldöke felcsusszan a homloka tetejéig, majd felkacag.

- Tudod, nem muszáj bejárnod. 19 éves vagy, akkor kérsz igazolást, amikor akarsz. - mondja mosolyogva. - Csak ezzel az a gond, hogy ezt 3-szor teheted meg, egy évben.

- Persze, tudom. - nem ezt nem tudtam. Se anyám, se apám nem mondta ezt még el nekem, de persze miért is mondanák, a gyereket hajtani kell, mint állat.

- S mi volt a gond?

- Kevéske pihenő után, elmeséltem a tanárnőnek a matematika csodálatos múltját. - mondom szem forgatva.

- Menj haza, pihend ki magad, elkéred délután valakitől a házit, majd holnap lefelelsz matekból. Cserébe igazolom neked a mai napod. Megegyeztünk? - elvigyorodom, s kezet rázok vele.

- Köszönöm, Adele. - felpattanok, és megölelem. Szorosan ölel vissza. - Te vagy a legkirályabb keresztanya és igazgató. - szétborzolja a hajam nevetve, majd végig simít az arcomon.

- Hallottam róla, hogy a tegnap éjjeli akcióba probléma csúszott be. Furcsálltam is reggel, hogy bejöttél.

- A szüleim nem szóltak arról, hogy saját magam is igazolhatom a napom. - sóhajtok fel. - Reggel azt hittem meghalok, mikor felkeltem.

- Menj haza, s pihend ki magad. S amit megbeszéltünk. Hétvégén pedig átugrom. - cuppanós puszit nyom jobb arcomra, majd elenged. Intek, s szó nélkül távozom. Végig gyalogolok a kipusztult folyosón, egyedül tornacipőm hangja zavarja meg a néma összhatást. Majd kilépek az ajtón, a márciusi időbe, ahol a napsugarak enyhén melegítve fogadnak, s alig érezhető enyhe szél játszik hajtincseimmel. Elmosolyodom, majd felnevetve elindulok a motorom felé. Hátra bedobom a táskám, kicserélve a sisakkal. Felveszem, majd felpattanok a kicsikére. Beindítom a motort, párszor feldurrogtatom, majd elindulok, egy időben a kicsengővel. Hazaérek, ledobom a cuccom az ajtó mellé, felmasírozok a szobámba, s kitárva kezem kidőlök.

- Ne haragudj! - ölelem magamhoz párnám, miközben lábamat begabalyítom a takaróba. - Soha többet nem hagylak magadra ennyi időre. - suttogom a párnának, lehunyt szemmel, majd a megnyugtató csend magával ragad, s sötétség borul elmémre.

Hangos ricsajra ébredek. Hümmögök, s átfordulok a másik oldalamra. Álmos vagyok még, de a hangerő egy oktávval feljebb emelkedett. Ez anya hangja. Szemeim kipattannak és hallgatózni kezdek. Anya sosem szokta felemelni a hangját.

- A lányunk őrült nagy veszélyben van, Daniel! Fel tudod fogni, mi lesz a tegnap este következménye? Mi van, ha többet nem jön haza a lányunk? Mert elkapja valamelyik maffia tag? - nagyon dühös. Ezek szerint nem régibben tudhatta meg a sikeres akció kudarcát. Vitatkozna velem? Ezer százalék. De ha nem mozdulok ki, akkor később kapnék, szóval... Mély sóhajjal keltem ki az ágyból. Lecsoszogtam a földszintre, ahol anya és apa szemkontaktusát az én jelenlétem zavarta meg.

- Egy darabig nem vállalhatsz el semmit. - jelenti ki anya. Nem csak én, de még apa is sokkoltan bámulja anyát.

- Ezt nem tehetted meg. Apa parancsol nekem. - vágok vissza, mire összehúzza a szemöldökét. Hupszika.

- Igazán? Daniel! - megrebegteti szempilláját anyám, s apám nagyot nyelve, hatalmasat sóhajt.

- Dakota...

- Lalalalaaa! Nem vagyok itt! Amit nem hallok, az nem igaz! Lalalala! - fogom be a fülem és visszamegyek a szobámba. Nincs szerencsém, apám követni kezd, s meg sem áll, míg be nem ér a szobámba, s be nem csukja az ajtót.

- Ide figyelj, Dakota Lilith! - kezdi el hangosan. - Nem foglak felmenteni a munkák alól, hisz te vagy az egyik legjobb emberem. Azonban csökkentjük a feladataid számát, s nagyon óvatosnak kell lennünk. - mondja halkabban, sokkal halkabban.

- De ne már! - üvöltök fel. - Most kaptam még több munkát.

- De elcseszted! - jelenti ki haragosan.

- Elcsesztem? Elcsesztem? Én tehetek róla, hogy megjelent két maffia tag? - emelem fel a hangomat én is.

- Túl sokáig vacakoltál. Nincs több feladat, míg be nem fejezted az iskolát! - rám kacsint, puszit nyom a homlokomra, aztán lelép. Végül is, jobb, mint a semmi, fogjuk fel pozitívan a dolgokat. Fekszem egy darabig, majd felülve csak meredek magam elé. Kit hívjak fel a házik miatt? Nem vagyok szinte senkivel se jobban, eddig sose hiányoztam. Senki száma nincs meg, magamnak való voltam, vagyok. Legjobb barátnőm és barátom sincs, minek az? Idő sem lenne rájuk a családi biznisz miatt, a másik meg, megtudnák, hogy egy bérgyilkos vagyok, kiteregetnék a szennyeseim, és mehetnék a sittre, vagy mehetnék Amerikába, amihez semmi, de tényleg semmi kedvem. Szóval marad valaki, aki, olyan antiszociális, mint én, de még se beszélünk. Még gólya táborba váltottunk pár szót, megadtuk egymás mobilszámát, aztán ennyi. Ez volt 4 éve, lassan 5. Reménykedjünk, hogy nem változott a telefon száma. Kikeresem a számot, majd hívni kezdem és... Kicsöng! Aztán pár másodperc múlva, Ő maga is beleszól.

- Dakota Lilith! Rég hallottam felőled! - a hangja kedvesen cseng, s álmosan. Hupsz.

- Szia. Bocsi, a kései zavarásért, csak a házikat kérném el. - a nadrágomat cirógatom, mikor meghallom kuncogását.

- Átküldtem már, sejtettem, hogy felkeresel ez ügyben. - elmosolyodom, majd megköszörülve torkom, előveszem legkedvesebb énem.

- Köszönöm. S amúgy mizujs? - állok fel s a géphez megyek.

- Figyelj, Kota. 5 évig egyikünk se kereste a másikat, nem most kell ebbe belekezdeni. S nincs mit. Jó éjt. - s kinyomta. Csak a pityegés marad utána, s végig gondolva igaza van. Ebbe nem most kell belekezdeni, s örülök neki, hogy ő sem akarja a barátságomat. Ha már én se az övét. Hamar megcsinálom az írásbeliket, aztán a szóbeliket, majd jöhet a matek. Elég hamar megtanultam, szóval lefeküdtem tévézni. Mivel semmi érdekes nem ment a tévében, sikerült hamar bealudnom, egy dög unalmas filmen.

Másnap reggel hulla fáradtan ébredtem, s ez azért van, mert anyám beijesztettet, és ha én nem is, de a tudatalattim fél a maffiától. Egész éjszaka forgolódtam, hogy, hogy fognak engem megölni vagy megkínozni. "Hála" a fantáziámnak, csak rosszabb és durvább helyzetben tudtam magam elképzelni. A matek füzettel gyalogoltam be a terembe, de semmi nem maradt meg a fejembe, Folyton az álmaim jártak a fejembe. Aztán megjelent a matek tanár is.

- Dakota Lilith! - felnyögve álltam fel, mint egy csiga vonszoltam ki magam a táblához, s kezdtem bele a feleletembe. Nyögdécselve, de sikerült elmondanom pár fogalmat, aztán két egyenletet is megoldottam, majd mehettem a helyemre, hármassal. Érdemeltem volna jobb jegyet, hisz mindent elmondtam, igaz fél óra alatt, de ez most asszem' nem lényeg. A nap további részében nem nyaggattak a tanárok, az osztálytársaim pedig tudták, ilyenkor még beszélni se jó velem, mert kórház lesz a vége. De az órák végeztével, utam mégse haza, hanem a könyvtárba eset. Köszöntöm az ott lévő nőnek, majd azonnal a polcok között kezdtem keresgélni valami könyvet, amit a hétvégén elolvashatok. Mikor megtaláltam le is léptem. Hazaérve senki nem várt, apa ügyön dolgozott, anya meg szerintem átment a barátnőjéhez traccs partizni. Szabad péntek este. Végre. Fáradtan estem be az ágyba, kezembe vettem a könyvet, s kinyitottam az első oldalon, de azonnal el is dobtam. Két szó volt benne, mégis tudtam nekem címezve. Körbe néztem, nem volt rajtam kívül senki a szobába, de éreztem, figyelnek. Nagyot nyelve nyúltam a könyv után, s nyitottam ki újra.

MEG VAGY!

Sziasztok, új részt. Köszönöm a visszajelzéseket, erre a részre is kíváncsian várom. Szóval... Remélem tetszett, jövőhéten sietek vele. ♥ :)