6. Don't you know that life changes?

Elszakadok Horantól, és visszahuppanok a vezető ülésbe. Meg kell szüntetnem az érzéseim. Nincs többé család. Mély sóhajt eresztek ki magamból, majd elfordítom a kulcsot, és éles kanyarral visszaindulok Niallhez. 

- A szoba még áll? - kérdezem felé fordulva.

- Neked mindig, Babygirl! - elmosolyodik, én pedig biccentek. Nem szabad többet gondolkoznom. Azonnal döntök vagy soha. Nincs visszatáncolás most már. 

- Akkor, amint végeztünk Tomlinsonnál, elmegyek a cuccomért és már este hozzád költözöm. - lefékezek, rápillantva észreveszem, hogy vigyorog. Széles mosoly csusszan ajkaimra is, majd kiszállok. Horan is így tesz, majd belépünk a lakásába.

- Niall? - Liam hangja hallatszik, s mikor meglát, széles vigyor csusszan ajkaira neki is. - És Dakota! - biccentek, majd Louis elé állok.

- Bocsánat az előbbiekért, tehetnénk úgy, mintha meg sem történt volna? - szeme meg se rebben. Összeszűkölt szemekkel mér végig, majd a hátam mögé pillant. 

- Bírlak, csajszi. Ez az egyetlen szerencséd. De ha még egyszer elcseszed, nem érdekelsz, lepuffantalak. - jelenti ki vigyorogva. 

- Vettem. Ígérem több ilyen nem lesz. Akkor mehetünk apádhoz? - meglepetten biccent, majd a srácokra néz. 

- Nem soká itt vagyunk. Türtőztessétek magatokat. - elindul, én pedig Horan kék szemeibe nézve rákacsintok, s Louis után rohanok. Egy csodaszép fekete Mercedes CL MEC találom szembe magam. Jobban vonzódom a BMWékhez, de ez a kocsi. Anyám, valami atom jól néz ki, s milyen lehet ezt vezetni. 

- Tetszik? - Louis felnevet sokkolt tekintettemen, majd felém nyújtja a kulcsokat. 

- Te vezetsz, Tomlinson. - kacsintok rá nevetve és behuppanok az anyós ülésre. A kocsi belseje is lélegzetelállító, olyan igazi maffiás. Sehol se egy világos szín, minden fekete, és ahw. Beleszerettem ebbe a kocsiba, az szent. Tomlinson behuppan mellém, megnyomja a START gombot, a motor felbőg. Alsó ajkamba harapok, lehunyom a szemem. 

- Baba, ne hogy elélvezz itt mellettem, hozzád se nyúltam.

- Elhiheted, hogy a kocsi sokkal jobban érdekel, mint te, Tomlinson. - nevetek fel, végig simítok a műszerfalon, majd bekötöm magam. 

- Ilyet se basztam még, hogy egy nőnek hamarabb lesz orgazmusa a kocsimtól, mint tőlem. - felröhög, majd benyomva a rádiót, elindul. Hamar felgyorsulunk 200-ra. Kipillantva a tájra, úgy suhan el mellettünk, mintha motoron lennék. Adrenalin terjed szét testembe, be kell szereznem egy motort. Vágyom az érzésre, ami akkor fogott el mikor rajta ültem és száguldottam. A szabadság érzésére.

- Mióta vezetsz? - ujjaival dobol a kormányon, miközben szeme az utat kémleli. Barna tincsei összeborzolva, vékony ajkai mosolyra húzódva.

- 17 éves korom óta, két éve. - teszem hozzá mosolyogva.

- Hm... Nem rossz. Első kocsid? 

- A mostani. Az a matt fekete BMW M3-as. - büszkeség terjed szét bennem. Az első kocsim, az első szerelmem. 

- Az a tiéd? Azt hittem Liam újított be egy új kocsit magának. Jó kezekben van, olyan mintha tegnap kaptad volna. - füttyszóval zárja le a mondatát.

- Köszönöm. Volt már egy pár közös ügyünk együtt, s csoda, hogy még bírja a strapát.

- Vettél már részt vele autóversenyen? - széles vigyor csusszan ajkaimra.

- Nem is egyszer, a srácokkal folyton azt csináltuk, ha unatkoztunk. Mindig én nyertem. - felnevetünk, majd a Merci lelassul, végül teljesen megáll.

- Apám egy faszszopó, gerinctelen senkiházi.

- Mint a fia. - kacsintok rá, mire szem forgatva, de elmosolyodva, folytatja.

- Szóval be fog szólni. Te pedig... Add önmagad, de azért ne puffantsd le magad. - biccentek, majd kiszállok, s Tomlinson is így tesz. Elindulunk egy hatalmas kastély felé – azt a kurva eget - s belépve még nagyobb döbbenet fogadd. Az előtérben - recepción - két gyönyörű lány áll, mosolyognak kedves, ártatlanul, de amint közelebb érünk, az öltözékük nem erről tanúskodik. Mindkettőn picsa szoknya, necc harisnya, "70 centis" magassarkú, s blúz, amiből szinte kiesik a mellük. Ribancok.

- Ashley, Anastasia. - Lou biccent, mire a két csaj, egyszerre, mézes-mázos hangon visszaköszönnek, hogy "Hello, Mr Tomlinson!" Lou rám pillant, és meglátva arckifejezésem, felnevet.

- Gyere. - megragadja csuklóm, majd tovább rángat a lifthez. Belépve megnyomja a legfelső szint gombját, majd várunk. - Mikor felvettük őket, kb. 5 éve, ezek a lányok tök normálisak voltak. Nem beszéltek így, nem öltöztek így, szende szüzek voltak. Mára a maffia ribancai, nincs olyan itt, aki ne kúrta volna meg őket. - fejezi be.

- Értem. - ajkamba harapok, s próbálom felemészteni a hallottakat. Én is túlestem már pár eseten, de ez durva.

- Anastasia jobb. - rápillantok, majd kiszakad belőlünk a nevetés. Mire felérünk, mi is lenyugszunk, majd megkomolyodva elindulunk, Mr Tomlinsonhoz, azaz a maffia atyához. Mikor Louis kétszer kopog, olyan érzés fut rajtam végig, mintha a keresztapában lennék. Majd a kilincset lenyomja és belépünk.

- Mr Tomlinson. Elhoztam a lányt, akiről beszéltem önnek. - azonnal eszembe jut apám. Úgy látszik, ez nem csak nálunk volt divat, hanem a maffiába is. Nincs kivételezés. A család és a maffia is teljesen más fogalom, nem keverjük össze.

- Dakota Lilith. - ejti ki franciás akcentussal a nevem. Loura pillantok, aki szem forgatva kulcsolja össze ujjait a teste előtt és vár. - Gyere közelebb. - visszatér a brit kiejtés, s ez sokkal jobban tetszik, mint a franciás. Közelebb lépek, Mr Tomlinson szemébe nézek s várok. - Hány embert öltél már meg?

- 200-at. - a nőre gondolok, akit a legutóbb puffantottam le. Ő volt a 200-dik, s az utolsó, amit bérgyilkosan öltem meg. Hiányzik, azaz érzés, mikor öltem, ma este muszáj valamit tennem ennek érdekében. 

- Nem rossz szám, egy bérgyilkoshoz képest, aki még csak 22 éves. - jelenti ki állát simogatva.

- 19. - szakítom félbe, s Loura pillantok. Mosolyog.

- Mit mondtál? - szeme meglepetten csillog.

- 19 vagyok, nem 22. - szeméből eltűnik a csillogás, s a meglepettség is.

- Mióta ölsz? - következő kérdés.

- 12 éves korom óta, Uram. - számra csúszott. Megszokásból. De arca érzelemmentes maradt.

- Hiányzik a családod? 

- Nem, Uram. - arcom megkeményedik, felveszem érzelemmentes maszkom. Nincs többé családom.

- S mernél-e hűséget fogadni nekem? - kérdezi felállva. Ujjai végig simítanak a faasztalon, majd kezébe veszi az eddig asztalon hevert pisztolyt.

- Igen, Uram. - lehajtott fejjel indul meg felém, majd közvetlen elém ér. Kora ellenére magasabb nálam, így mikor rám néz, feljebb kell emelnem fejem, hogy szemkontaktust tartsak vele. Tudom, mi az illendő. Legyen szó épp maffia főnökről vagy épp egy bérgyilkosról. A tiszteletet meg kell adni. Mindenkinek. S így várhatok tiszteletet én is. 

- Helyes. - vigyor csusszan ajkaira, s a hideg fém a homlokomra csusszan. Tovább nézek a szemébe.

- Meg se rezzensz? Nem félsz, hogy simán lelőhetlek?

- Csak tegye meg, Uram. Nem félek a haláltól. - őszinte szavak hagyják el ajkaim. Nem félek. Nincs vesztenivalóm, s ha nincs vesztenivalóm, nincs mitől félnem se. 

- Tetszik. - a fegyver pedig eldurran, de ahelyett, hogy a homlokom át suhanna, az egyik bent lévő férfit lövi le.

- Irritált a pofáján a vigyor. - a pisztoly az asztalon landol, Mr Tomlinson pedig neki támaszkodik. - Ma este. Elmész a fiammal s behajtotok pár ügyet. Louis már tudja hova kell menni. Szeretném már reggel látni a várt eredményeket, ha nem úgy lesz. Pápá, Csibém. Most pedig tűnés. - jelenti ki és visszasomfordál a székébe. Tomlinson megragadja a csuklóm és kirángat. 

- Hát most már tényleg köszöntelek a maffiába. S örülök, hogy nem szartál be. - jelenti ki átkarolva, majd elindulunk vissza a lifthez.

- S a többiek is ott lesznek ezen a küldetésen vagy csak mi ketten? - kérdezem izgatottan.

- Baba. - felnevet. - Úgy buli az egész, ha sokan vagyunk. - elvigyorodom, majd összedörzsölöm a két kezem. Egyre jobbnak ígérkezik ez az estét. Fél óra alatt már Horan rezidencián vagyunk, s épp indulnánk, mikor a kék szemek szinte megszállottan szuggerálnak valamire.

- Louis, előtte nem ugorhatnék a szállodába? - érdeklődve figyel, választ vár. – Ideköltözöm. - szeme sokkolttá válik.

- Ide? - Harry! Mély, szexi hangja elvarázsol.

- Ohm.. Ja. Miért? - alsó ajkamba harapok, miközben mind a négy tekintetten végig nézek. Meglepettség, sokk, döbbenet s a szöszi arcán a büszkeség. Baromarc.

- Miért nem hozzám? - Liam, na, beindulnak itt az emberek, ha arról van szó.

- Mert a szőke lecsapott rám? - Niall felnevet, majd mellém lépked.

- Bocs, srácok. Jár az előny. Most pedig indulj meg, mielőtt itt hagyunk. - szem forgatva elindulok, de ekkor egy tenyér csattan a fenekem.

- Kapd. Be. - emelem fel a középső ujjam és lelépek. Elszáguldok a hotelbe, ahol elmagyarázom a szitut, kifizetem a lefoglalt órát, majd bedobálva a cuccokat, visszaindulok Horanhez. Visszaérve a házba feltűnik a whiskys és vodkás üveg az asztalon, s a fiúk hangos nevetése.

- S kinek lesz meg először a leányzó? - Niall szájából hangzik el a kérdés, én pedig megállva az ajtó mellett, hallgatózom.

- Én, Liam, Harry és te, Horan. - tudtam, hogy valami furcsa van ebben a srácban. Csak úgy nincs szerencséje senkinek. Mindenhol van valami hátsószándék. Tomlinson a tiéd a dugás. De rossz lánnyal kezdtél ki, ha azt hiszed, hogy én csak felcsapok, holmi, játékszernek. 

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is a rész, hosszabb kiadásban :D Remélem tetszik, s kellemes estét kívánok minden cukornak, aki olvassa a blogom :3 ♥