18. Baby, go on, twist the knife

Volt már olyan érzésetek, mintha ha a testi vonzódás ellentétben a lelki vonzódással ketté szakítana? Hogy szinte rajongsz az egyikért, könyörögsz, hogy hozzád érjen, hogy magáévá tegyen, s addig kényeztessen s juttasson a csúcsra ameddig csak lehetséges. S mi van a lelki vonzódással? Miért van az, hogy próbálnám magam jól érezni, de a szívem, az agyam tönkretesz. A testem felett nincs kontrollom, átvette az uralmat Louis Tomlinson őnagysága, de a szívem. Darabokra törik minden percben és nem értem miért. Nem vagyok szerelmes. Ez nem lehet az. Mégis akárhányszor Rá gondolok újabb hasadás keletkezik rajta. Ez nem jó, nagyon nem jó.

- Befejezzük, amit otthon elkezdtünk? - ujjaival arcomat cirógatja, s még ha csak egy másodpercnyire is átadom magam ennek az érzésnek. Olyan régen törődtek már velem, mint nő. S ez annyira elvarázsol. De ez csak egy rajongás. 

- Tulajdonképpen nem. Fáradt vagyok, és szerintem én hazamegyek, de te élvezd a bulit. Egész este velem foglalkoztál, majd Liamékhez. – mondom, s végig simítok borostás arcán. Elmosolyodik, biccent ajkát enyémre tapassza, s elveszek. Fellegek közé lök, majd taszít le ismét a földre, amint elválik.

- Rendben, de mindenképpen adósom vagy. Felizgatsz, és itt hagysz, ez nem buli. Légy jó, Hercegnőm! - megfordulok, mire egy ütés éri a farpofám.

- Hey! – hátra fordulok, rám kacsint pimasz mosollyal. - Mocsok. - nevetve indulok le, a konyhában észreveszem Harryt és Liamet. Intek nekik, csókot dobok, amit vigyorogva kapnak el, majd ők is biccentenek. Elhagyom a lakást, ám az előttem lévő látványra nem számítottam. A padkán Niall ül. Felismerem hátulról. De mit keress itt? Zavartan indulok meg, magassarkúm kopog a betonon, amit megunok és leveszem majd a fűbe dobom őket. Csak két borzalmas cipellő. Felőlem el is vihetik. 

- Helló. - huppanok le mellé, s ekkor észreveszem, még ha csak egy gyors pillanatra is, szeme könnyes és piros. Felszipog. - Niall. Mi a baj? - kérdezem halkabban. Felnevet, gúnyosan. 

- Mégis mi? Feledkezzünk meg arról, hogy egy napja még velem kúrtál, Dakota, most pedig ugyanabban a házban másnak rakod szét a lábad. Ribanc vagy, és soha a büdös életbe nem akarlak látni. Annyira elhittem, hogy te más vagy, tudod? Hogy te nem fekszel össze, csak úgy mindenkivel. De akkorát tévedtem. - feláll és ott hagy.

Auch

Auch

Auch

Hey

Nem nézek utána, hagyom, hogy átjárjon a színtiszta bűntudat, hisz igaza van. Irtó undorító módon viselkedtem vele, előtte. Viszont ezek szerint többet jelentettem neki, mint holmi kaland. Nem akadt volna ki így. Viszont az utolsóban nagyon nincs igaza. Annyira megmondanám neki, hogy bennem mindenki csak csalódik, vagy csalódni fogsz. Senki nem ismer. S annyira felpofoznám. A bűntudatot harag, gyűlölet váltja fel. S nem Horant gyűlölöm, hanem a szavait. Nem vagyok ribanc. Ugyanezt csinálja szinte mindegyik srác. Ha baszhatnéka van, fogja és keress magának valami lányt, akivel lezavarja azt a menetet. De ellenkező esetbe a lánynak nem lehet csak úgy mással lefeküdni. S most leginkább az a férfi jut eszembe, akivel lezavartam egy menetet abban a kisboltban. Akkor egyikük sem szólt semmit. Jó, igaz van különbség a két eset között. De úgy még nem tettem szét a lábam Louisnak. S zavar, hogy Niall azt feltételezi, hogy csinálnám Tomlinsonnal a saját házába. Taj paraszt seggfej nem vagyok. Vagy mégis... Sóhajtok. Elegem van a gondolatokból, hogy ki utál, vagy ki nem. Elegem van a véleményekből. Nekem erre nincs szükségem.

Mély levegő.

Egy taxi halad el az utcában, én pedig leintem. Megáll, beülök hátra és lediktálom a címet. Kikapcsolom a fejem. Mára nem akarok több gondolatmenetet végig hajtani. Aludni szeretnék egy kiadósat. Kifizettem a fuvart, kiszállok és a ház felé ballagok. A zsebemből előveszem a pótkulcsot, ami azelőtt adott át nekem Lou, mielőtt leléptünk volna a buliba. Belépek, s teljes sötétségbe hagyom a lakást. Megnyugtat. Bezárom, a kulcsot a pultra teszem. Úgy mozgok, mint ha vakon is kiismerném magam, pedig csak jól látok sötétben. Iszok egy pohár vizet, majd felsietek, miközben lekapom magamról a cuccaim. Mire felérek, csak az alsónemű marad rajtam. A levetett ruhákat a szobám sarkába dobom, majd holnap foglalkozom velük, pólóba bújok és bedőlök az ágyamba. Pár perc múlva el is ragad az álomvilág.

Hirtelen riadok fel, egy nappaliban vagyok. Takaros, túl világos, de egy csodálatos nappaliban. Hol vagyok? Felpattanok, ami kisebb szédelgéssel jár, de nem állít meg, tovább megyek. Semmi kép nincs a falon, így egy darabig még mindig nem derül ki, hol vagyok. A konyha lélegzetelállítóan gyönyörű, de most ez sem tud annyira lekötni. Hol vagyok? Felfelé indulok, az emeletre, de itt sincsen senki és semmi, amiből kiderülni. Majd benyitok egy szobába, s velem szembe Horan áll, vigyorog rám, keserűen, miközben ujjai között kést forgat.

- Végre, hogy ide találtál. - mondja, s kezét nyújtja. Meg akarok szólalni, de mégsem. Meg akarom kérdezni, hol vagyunk, miért van kés a kezében, de közben mégsem. Csak némán figyelem, s a kezem magától lendül. A kezeibe téved, ő pedig közelebb von magához. Megcsókol, s én szétolvadok. Ajkaink íze áramütés és mintha ezer darabkára esnél össze, de ő mégis egyben tart. Kezével megcirógatja az arcomat, amitől lehunyom a szemem. Többet akarnék, de ekkor éles fájdalom hatol mellkasomba. Elválok, mire Niall felnevet.

- Ez aranyos volt, Dakota. Milyen szépen elhitted, hogy te meg én. - felnevet. Nevetése gunyoros. Lepillantva a kést látom meg magamba. Kifújom a levegőt és megszólalok, mélyen szemébe nézek.

- Mert egyszer félre léptem ezt érdemlem? Akkor gyerünk, Niall. Légy igazi maffiózó. Egyetlen hibámért, szúrj kést a szívembe és ne hagyj így meghalni. Ölj meg rendesen. - elvigyorodik, ám szeme meglepettséget tükröz. Majd közelebb jön, mélyen néz szemembe, miközben megragadja a kés markolatát.

- Szeretlek, Dakota. De te és a tetteid kényszerítettek erre. - elmosolyodom. Aztán megszűnik a fájdalom, egy tompa koppanás, talán a testem, de eltűnnek szépen lassan az érzések, a hallásom, majd a látásom is odavész. Pár pillanat múlva pedig a szívem is leáll dobogni, s csak zuhanok. Zuhanok a sötétségbe. Ekkor valami bizsergető érzés kelt hatalmába. Nem tudom, mi történik, hisz meghaltam, mégis mintha...

- Mi az atya úristen? - kérdezem felkiáltva. Szobában vagyok, lábaim terpeszben s onnan kukkant ki Tomlinson lefetyelve. S nem hagyja abba, folytatja, amit elkezdett, én pedig hátraesek. Nyöszörgök, könyörög, hogy gyorsabban. S megteszi. Vonaglok alatta, majd hátam ívbe feszül. Megmarkolja a combjaim, s kinyal, mint a mézes bödönt Micimackó. Majd felém mászik és gyors csókot nyom ajkaimra.

- Jó reggelt, Hercegnőm. Hogy aludtál? - veszek néhány pár lélegzetet, majd leteperem a fiút, s így már ő van alattam. Legyen Niallnek igaza. Meguntam, hogy mások szabályai szerint éljek. Egyetlen hiba nem hiba. Rengeteg kell. Rákacsintok, majd megmarkolva férfiasságát, ellepem puszikkal a mellkasát, s lefelé haladok. 

Sziasztok Manócskák! Meghoztam az új részt, ami remélem tetszett nektek. A következőt pénteken olvashatjátok! Köszönöm a megtekintést és a komikat♥