Volt már olyan érzésetek, mintha ha a testi vonzódás ellentétben a lelki
vonzódással ketté szakítana? Hogy szinte rajongsz az egyikért, könyörögsz, hogy
hozzád érjen, hogy magáévá tegyen, s addig kényeztessen s juttasson a csúcsra
ameddig csak lehetséges. S mi van a lelki vonzódással? Miért van az, hogy
próbálnám magam jól érezni, de a szívem, az agyam tönkretesz. A testem felett
nincs kontrollom, átvette az uralmat Louis Tomlinson őnagysága, de a szívem.
Darabokra törik minden percben és nem értem miért. Nem vagyok szerelmes. Ez nem
lehet az. Mégis akárhányszor Rá gondolok újabb hasadás keletkezik rajta. Ez nem
jó, nagyon nem jó.
- Befejezzük, amit otthon elkezdtünk? - ujjaival arcomat cirógatja, s még
ha csak egy másodpercnyire is átadom magam ennek az érzésnek. Olyan régen
törődtek már velem, mint nő. S ez annyira elvarázsol. De ez csak egy
rajongás.
- Tulajdonképpen nem. Fáradt vagyok, és szerintem én hazamegyek, de te
élvezd a bulit. Egész este velem foglalkoztál, majd Liamékhez. – mondom, s
végig simítok borostás arcán. Elmosolyodik, biccent ajkát enyémre tapassza, s
elveszek. Fellegek közé lök, majd taszít le ismét a földre, amint elválik.
- Rendben, de mindenképpen adósom vagy. Felizgatsz, és itt hagysz, ez nem buli.
Légy jó, Hercegnőm! - megfordulok, mire egy ütés éri a farpofám.
- Hey! – hátra fordulok, rám kacsint pimasz mosollyal. - Mocsok. - nevetve
indulok le, a konyhában észreveszem Harryt és Liamet. Intek nekik, csókot
dobok, amit vigyorogva kapnak el, majd ők is biccentenek. Elhagyom a lakást, ám
az előttem lévő látványra nem számítottam. A padkán Niall ül. Felismerem
hátulról. De mit keress itt? Zavartan indulok meg, magassarkúm kopog a betonon,
amit megunok és leveszem majd a fűbe dobom őket. Csak két borzalmas cipellő.
Felőlem el is vihetik.
- Helló. - huppanok le mellé, s ekkor észreveszem, még ha csak egy gyors
pillanatra is, szeme könnyes és piros. Felszipog. - Niall. Mi a baj? - kérdezem
halkabban. Felnevet, gúnyosan.
- Mégis mi? Feledkezzünk meg arról, hogy egy napja még velem kúrtál,
Dakota, most pedig ugyanabban a házban másnak rakod szét a lábad. Ribanc vagy,
és soha a büdös életbe nem akarlak látni. Annyira elhittem, hogy te más vagy,
tudod? Hogy te nem fekszel össze, csak úgy mindenkivel. De akkorát tévedtem. -
feláll és ott hagy.
Auch
Auch
Auch
Hey
Nem nézek utána, hagyom, hogy átjárjon a színtiszta bűntudat, hisz igaza
van. Irtó undorító módon viselkedtem vele, előtte. Viszont ezek szerint többet
jelentettem neki, mint holmi kaland. Nem akadt volna ki így. Viszont az
utolsóban nagyon nincs igaza. Annyira megmondanám neki, hogy bennem mindenki
csak csalódik, vagy csalódni fogsz. Senki nem ismer. S annyira
felpofoznám. A bűntudatot harag, gyűlölet váltja fel. S nem Horant gyűlölöm,
hanem a szavait. Nem vagyok ribanc. Ugyanezt csinálja szinte mindegyik srác. Ha
baszhatnéka van, fogja és keress magának valami lányt, akivel lezavarja azt a
menetet. De ellenkező esetbe a lánynak nem lehet csak úgy mással lefeküdni. S
most leginkább az a férfi jut eszembe, akivel lezavartam egy menetet abban a
kisboltban. Akkor egyikük sem szólt semmit. Jó, igaz van különbség a két eset
között. De úgy még nem tettem szét a lábam Louisnak. S zavar, hogy Niall azt
feltételezi, hogy csinálnám Tomlinsonnal a saját házába. Taj paraszt seggfej
nem vagyok. Vagy mégis... Sóhajtok. Elegem van a gondolatokból, hogy ki utál,
vagy ki nem. Elegem van a véleményekből. Nekem erre nincs szükségem.
Mély levegő.
Egy taxi halad el az utcában, én pedig leintem. Megáll, beülök hátra és
lediktálom a címet. Kikapcsolom a fejem. Mára nem akarok több gondolatmenetet
végig hajtani. Aludni szeretnék egy kiadósat. Kifizettem a fuvart, kiszállok és
a ház felé ballagok. A zsebemből előveszem a pótkulcsot, ami azelőtt adott át
nekem Lou, mielőtt leléptünk volna a buliba. Belépek, s teljes sötétségbe
hagyom a lakást. Megnyugtat. Bezárom, a kulcsot a pultra teszem. Úgy mozgok,
mint ha vakon is kiismerném magam, pedig csak jól látok sötétben. Iszok egy
pohár vizet, majd felsietek, miközben lekapom magamról a cuccaim. Mire felérek,
csak az alsónemű marad rajtam. A levetett ruhákat a szobám sarkába dobom, majd
holnap foglalkozom velük, pólóba bújok és bedőlök az ágyamba. Pár perc múlva el
is ragad az álomvilág.
Hirtelen riadok fel, egy nappaliban vagyok. Takaros, túl világos, de egy
csodálatos nappaliban. Hol vagyok? Felpattanok, ami kisebb szédelgéssel jár, de
nem állít meg, tovább megyek. Semmi kép nincs a falon, így egy darabig még
mindig nem derül ki, hol vagyok. A konyha lélegzetelállítóan gyönyörű, de most
ez sem tud annyira lekötni. Hol vagyok? Felfelé indulok, az emeletre, de itt
sincsen senki és semmi, amiből kiderülni. Majd benyitok egy szobába, s velem
szembe Horan áll, vigyorog rám, keserűen, miközben ujjai között kést forgat.
- Végre, hogy ide találtál. - mondja, s kezét nyújtja. Meg akarok szólalni,
de mégsem. Meg akarom kérdezni, hol vagyunk, miért van kés a kezében, de közben
mégsem. Csak némán figyelem, s a kezem magától lendül. A kezeibe téved, ő pedig
közelebb von magához. Megcsókol, s én szétolvadok. Ajkaink íze áramütés és
mintha ezer darabkára esnél össze, de ő mégis egyben tart. Kezével megcirógatja
az arcomat, amitől lehunyom a szemem. Többet akarnék, de ekkor éles fájdalom
hatol mellkasomba. Elválok, mire Niall felnevet.
- Ez aranyos volt, Dakota. Milyen szépen elhitted, hogy te meg én. -
felnevet. Nevetése gunyoros. Lepillantva a kést látom meg magamba. Kifújom a
levegőt és megszólalok, mélyen szemébe nézek.
- Mert egyszer félre léptem ezt érdemlem? Akkor gyerünk, Niall. Légy igazi
maffiózó. Egyetlen hibámért, szúrj kést a szívembe és ne hagyj így meghalni.
Ölj meg rendesen. - elvigyorodik, ám szeme meglepettséget tükröz. Majd közelebb
jön, mélyen néz szemembe, miközben megragadja a kés markolatát.
- Szeretlek, Dakota. De te és a tetteid kényszerítettek erre. -
elmosolyodom. Aztán megszűnik a fájdalom, egy tompa koppanás, talán a testem,
de eltűnnek szépen lassan az érzések, a hallásom, majd a látásom is odavész.
Pár pillanat múlva pedig a szívem is leáll dobogni, s csak zuhanok. Zuhanok a
sötétségbe. Ekkor valami bizsergető érzés kelt hatalmába. Nem tudom, mi
történik, hisz meghaltam, mégis mintha...
- Mi az atya úristen? - kérdezem felkiáltva. Szobában vagyok, lábaim terpeszben s onnan kukkant ki Tomlinson lefetyelve. S nem hagyja abba, folytatja, amit elkezdett, én pedig hátraesek. Nyöszörgök, könyörög, hogy gyorsabban. S megteszi. Vonaglok alatta, majd hátam ívbe feszül. Megmarkolja a combjaim, s kinyal, mint a mézes bödönt Micimackó. Majd felém mászik és gyors csókot nyom ajkaimra.
- Jó reggelt, Hercegnőm. Hogy aludtál? - veszek néhány pár lélegzetet, majd
leteperem a fiút, s így már ő van alattam. Legyen Niallnek igaza. Meguntam,
hogy mások szabályai szerint éljek. Egyetlen hiba nem hiba. Rengeteg kell.
Rákacsintok, majd megmarkolva férfiasságát, ellepem puszikkal a mellkasát, s
lefelé haladok.
Sziasztok Manócskák! Meghoztam az új részt, ami remélem tetszett nektek. A következőt pénteken olvashatjátok! Köszönöm a megtekintést és a komikat♥
Sziasztok Manócskák! Meghoztam az új részt, ami remélem tetszett nektek. A következőt pénteken olvashatjátok! Köszönöm a megtekintést és a komikat♥
Imádom ezt a számot *-* És a rész is fantasztikus lett. :) Niall a kis szókimondó. Ami a szívén az a száján. :D A vége.. Hát végem volt. :D Várom a következőt. ♥♥
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett s nem sokára olvashatod is :3 ♥
Törlés