19. Oh I don't know where I'm gonna go

- Nem soká jövök Hercegnőm, addig itthon maradsz és figyelsz a lakásra? - mosolyogva biccentek, szájon csókol, miközben belemarkol fenekembe. Szép hit. Amint elhagyja az ajtót, várok egy picit, majd felszaladok. Épp csak kezdtünk bemelegedni Louissal, mikor hívták, hogy mennie kell a maffiához, mert gond adódott. S ekkor villámcsapásként ért a gondolat, hogy nekem is van egy privát ügyem, így alig vártam már, hogy lelépjen. Hogy miért hazudtam? Mert semmi köze Louisnak ahhoz, hol járok az apja megölésének ügyében, s egyáltalán. Semmi köze. Majdnem dugtunk, de még nem és ennyi. Álcabarátnő vagyok, nem az igazi, akivel lelkizhet. Felöltözöm, majd bezárva a lakást, leintek egy taxit és behuppanva lediktálom a címet. Hamar odaérünk, fizetek, majd egyenesen a bejárathoz megyek. Telefonon keresem először.

- Szió, Tesókám. Na, hogy haladsz? - kérdezem neki dőlve a falnak.

- Vannak fejlemények, szóval jöhetsz, tesókám. - mondja gúnyosan. Sose hívom így, kivéve, ha valami van. Oh, de még nem is egy valami.

- Akkor nyisd ki az ajtót. - nevetek fel. Pár másodperc néma csönd, majd nyílik az ajtó. Rávigyorgok, ő pedig csak értetlenül mered rám.

- Mi a francért nem csöngettél be egyből? - kérdezi furán.

- Miért zavar az téged? Nekem jól esett, hogy nem kell látnom azt az idióta majom pofádat! - mondom belecsípve az arcába, majd belépek.

- Én is örülök, hogy látlak. - mondja becsapva az ajtót.

- Hát még én. Mesélj mi újság? Meg van még a rúdtáncos barátnőd? - kérdezem felülve a konyhapultra és lábamat lengetve kutakodok némi nasi után.

- Melyikről beszélsz? - kérdezi furán.

- Amikor jöttem az üggyel. - mondom rábukkanva egy félig megevett chipsre, s elkezdem eszegetni.

- Azóta nem is láttam a csajt. - gondolkodik el. - De a száma meg van, fel kéne hívni, kitűnő volt az ágyban, nekem meg jár a jutalom. Szóóval... Mark Tomlinson. - mondja és egy hatalmas aktát tol a képem alá. Kiveszi a chipset a kezemből, és ő kezdi el enni, miközben vár. Én pedig beleolvasok.

- Szóval... Büntettet előéletű, rengeteg barátnő, 10 feleség. - óvatosan a bátyámra leesek, mint aki bólint, hogy folytassam, s folytatom. - Az apja egy nyamvadt kis senki volt, senki sem tudja, hogy lett a maffia vezére. A pletykák azt beszélik, hogy egy lányt, még hozzá a saját lányát áldozta fel, hogy ő lehessen a maffia főnök. A lányról, azóta semmit nem tudunk. - olvasom fel a kisebb cikkszerű részletet.

- Tomlinsonnak van egy nővére? - kérdezem, mire megcsóválja a fejét és egy másik aktát rak le elém.

- Életem legérdekesebb ügyét kaptam tőled, Húgicám. Tomlinsonnak húga van, még hozzá 22 éves. - mondja vigyorogva, nekem pedig lerohad a mosolyom.

- 2 évig Louis Tomlinsonnak egy kikúrt normális családja volt, aztán az apa félrebaszott és odaadta a saját lányát egy maffia vezérnek? - kérdezem lesokkolva.

- Tulajdonképpen nem. Louis és a csaj édes testvérek. Az asszony belehalt a szülésbe. - mondja vigyorogva.

- Az aztán szép. S mit gondolsz? Meg tudom találni ezt a leányzót? - mondom vigyorogva.

- Húgi. Ne nevettess. Dakota Lilith vagy, lassan 20 éves. Bármit meg tehetsz, amit szeretnél. Ez a te életed, senkinek és semmi köze, mit csinálsz. - vigyorog rám és szélesre tárja a karját. Szorosan hozzábújok, majd elszakadunk, és a mappát kezdem el olvasgatni.

- S még mindig Horannel kavarsz? - kérdezi kuncogva.

- Neem... Vagyis bonyolult. A lényeg annyi, hogy miután szexeltünk Niallel, Louis megjelent és kijelentette, hogy a barátnője vagyok. Szóval most Tomlinsonnal kavarok, de közben Niallhöz húzok, mert mégis csak közelebb áll hozzám, mint Louis. De ki tudja, Tomlinson se rossz társaság. - felnézek, rákacsintok, mire undor ül ki arcára.

- Figyelj, ha megtalálod a csajt, hozd ide. - kinyitja a mappát és a lányra mutat. Woaw. Hosszú szőke tincsek, gyönyörű kék tekintet, orr piercing. Gyönyörű. De mégis... Valahonnan annyira ismerős. S akkor elkezdem olvasni ki ő, mi ő.

Név: Perrie Edwards

Kor: 22 év

Foglalkozás: Felszolgáló

Rövid élettartalom: Nevelőszülőkhöz került, az anya belehalt a szülésbe, az apa pedig nem bírta volna a két gyereket felnevelni. A család Londonban él, nyugis körülmények között. 

 A bátyámra nézek.

- Nagyon fel fogom kavarni ennek a csajnak az életét? - kérdezem az ajkamba harapva.

- De még annál is jobban. - kacsint rám nevetve.

- S mond csak, apáék felől tudsz valamit? - kérdezem bezárva a mappát, és a táskám mélyére süllyesztem, mindkettőt.

- Apa beletemetkezett a munkába, anya tönkrement. Talán meg kéne őket látogatni. - mondja mélyen a szemembe nézve. Biztos, hogy nem. - Kérlek Dakota. Beugrottam hozzájuk valamelyik nap, s borzalmas, amit ott láttam. Kérlek Dakota, Ha nem is értük, gondolj rám meg anyára. Vagy csak rám. - mondja, mire ajkamba harapva elgondolkozom. Igaza van. Hiányoznak a szüleim nekem is, de nem akarok újra azzal a tekintette találkozni. Azzal a "Mi a franc?" "Hol basztuk el a nevelésed?" "Csalódtam benned!". Borzalmas volt akkor egyszer is köszönöm.

- Dakota. Megerősödtél. Már nem vagy apuci kicsi lánya. Dakota Lilith vagy, érett nővé váltál. Megöltél egy maffia főnököt! - markol bele a vállamba.

- Sose találod ki volt az a maffia főnök. - nézek bele barna szemeibe. Kíváncsian biccent, én pedig félmosolyt eresztek.

- Eliot, azaz... - kezdek bele, de a kezét a számra teszi.

- Megölted mind a kettő Zepp fivért? - ajkai elnyílnak egymástól, én pedig biccentek. - Húgi, te beteg állat vagy. - nevet fel és magához húz.

- Egyetértek. Szóval... Azt mondod, készen állok egy találkozásra apámékkal? - kérdezem alsó ajkamba harapva.

- Váltig állítom, hogy képes vagy elengedni a múltat és ellátogatni hozzájuk. Kitépted magad az életükből, és az iskolából is. Szegény keresztanyád is ki van. Ideje visszacsöppenni egy picit az igazi életbe. Ideje kipukkasztani azt a nyamvadt buborékot, amiben az óta benne vagy, mióta eljöttél otthonról. - mondja komolyan. S igaza van. Nem szökhetek el a problémáim elől újra és újra. Ideje szembe néznem velük.

- Rendben. Akkor most elmegyek anyáékhoz. - próbálom magabiztosan, de hangom így is megremeg egy picit. Nem futok el többé. Elmegyek, és igazi nő leszek végre valahára.

Leállítom a kocsi motorját. Mély levegőt veszek, és a házra pillantok. Semmit se változott, 19 évig itt éltem, akkor most pár hónap után miért félek bemenni? Gyönyörű házunk volt és gyönyörű gyerekkorom is. S elég csak a házra pillantani, bent pedig emlékek milliárdja lepne el. Mégis kezem nem mozdul a kormányról. Nem csak félek, rettegek bemenni. Hisz ezek csak a szüleim. Nyugtatgatom magam, de semmit nem érek vele. Mély levegőt veszek.

3

2

1

Kiszállok a kocsiból, s meg sem állok, még az ujjam a csengőre nem téved. Megnyomom, s rögtön el is kapom. Mit csinálok? Mit csináltam? S kinyílik az ajtó. Anyám áll ott megtört tekintettel aztán megpillant. Szemembe néz, s azonnal magához szorít.

- Kicsim. Azt hittem meghaltál! - zokog fel a vállamba. Magamhoz ölelem, s csak némán nyugtatom, míg én épp megállítom a belőlem feltörő sírást.

- Gyere beljebb! - megtöri arcát, elengedve és betessékel. Ajkain széles mosoly, szeme ragyog. S ezt én váltottam ki belőle. Tényleg elbasztam, s most itt vagyok, hogy helyre hozzam a hibáim.

- Sajnálom, hogy akkor csak úgy szó nélkül leléptem. - anyám rám néz, belenéz mélyen a szemembe, miközben arcomat cirógatja.

- Dakota. Drága kicsi lányom. Neked nem kell semmit se sajnálnod. Inkább én kérem, hogy megbocsáss. Hagytam, hogy elmenj hozzájuk, hagytam, hogy apád csak elzavarjon a családi fészekből, s ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak. - elmosolyodva megrázom a fejem.

- Nem, anyám. Így volt jó. Nézd meg. Felnőttem. Igaz, még nem konyítok annyira az élethez, de most ezzel kell beérni. S ne haragudj se magadra, se apára. Hidd el így volt jó. Így volt a helyes döntés. - szeme újra könnyebb lábad, arcon puszil, majd a konyhába lép. Utána megyek és felülök az egyik bárszékre.

- Épp sütit sütök, apád nem sokára haza ér, aztán vacsizunk. Maradsz vacsiig, igaz? - kérdezi reményteli zöld szemeivel.

- Hogy a picsába ne? Tudod, mennyire hiányzott már a főzted? - kérdezem vigyorogva. S így van. Végig pillantok a lakáson, s rengeteg emlék tör fel bennem. Ahogy négyen társasoztunk, amikor a bátyámmal verekedtünk. A lépcsőről leesés. A könnyek már marják a szemem, annyira ki akarnak szabadulni, de nem szabad. Hiányzik az a szabad múltam, mikor a legnagyobb gondom az volt, hogy bosszút álljak a bátyámon, hogy anya nyugtató karjaiban, édes, szavaira aludjak el, s hogy apa puszijai meggyógyítsanak. De ez már a múlt, hiszen már nem 5 éves kis szaros vagyok, hanem 19 éves nő. Rengeteg gyilkossággal.

- S mesélj Kincsem? Mi újság feléd? - zöld szemei kíváncsian csillognak.

- Tényleg kíváncsi vagy, anya? - kérdezem féloldalas mosollyal.

- A legkíváncsibb.

- S mi van, ha csalódást okozok? - kérdezem halkan. - Mi van, ha nem az lettem, akivé akartatok apával? - lehajtom a fejem, s könnyeimet szabadjára engedem.

- Ide figyelj, Dakota Lilith. Apáddal büszkék vagyunk rád, főleg az apád. Elhiheted nekem még a bátyádnál is büszkébb az ő kicsi lányára, s te sose tudnál csalódást okozni nekünk. - mondja felemelve állam, s mélyen szemembe néz.

- De anya ez nem helyes. Nem helyes, hogy ártatlan embereknek oltom ki az életét. - zokogok fel. - Unom az életem. Unom, hogy ölnöm kell, ki nem állhatom. Normális életre vágyok.

- Kincsem! - hangja elérzékenyül, s magához szorít, én pedig kiadok magamból mindent. Elmesélek mindent és ő nem tesz mást, csak meghallgat és szorosabban ölel. S erre van szükségem most. Egy védelmező ölelésre, ami nem hozza fel a bűneim, nem mondja meg, mit kell tennem. Csak hallgat és szorít. S megnyugvást találva, megmondom, hogy ledőlök egy picit. Biccent, majd homlokon puszil. Felmegyek a szobámba és nem nézek széjjel, csak ledőlök. Magamhoz szorítom a kedvenc plüssöm, a fejemre húzom a takarót, és perceken belül már messze járok. Messze a való világtól.

Sziasztok Manócskák! Itt is lenne az új rész remélem ez is tetszeni fog, mint az eddigiek :3 Következő héten ismét új két résszel jelentkezek addig is pusza minden kedves olvasómnak!